Még tartozom a tisztelt publikumnak egy élménybeszámolóval, ami már 4 hete húzódik, de nem akartam nagyon reklámozni, míg le nem zárul.

Történt ugyanis, hogy kb. 4 héttel ezelőtt realizáltam, hogy nincs meg az útlevelem. A már említett márc. 29-i "helyi lovarda" látogatás alkalmával láttam utoljára, és hogy miért hordja magával egy értelems ember a útlevelét egy szórakozóhelyre? Válasz nincs, de anniyval tudok mentegetőzni, hogy együtt hordtam az itteni diákigazolványommal, és azt fel kellett mutatni. Utána ki tudja mikor, hol, miért, hogyan, arra gondoltam kihúztam a pénztárcámmal együtt. Volt persze nagy fejkapkodás, aggódás, megkértem a tutoromat, hogy kérdezzen utána a rendőrségen, az egyetemen, vártam egy hetet, a remény hal meg utoljára, de egyszer meghal. Senki nem tudott róla semmit. Még mielőtt valaki rosszul lenne a monitor előtt megsúgom, hogy az EU-n belül nincs szükségem útlevélre, személyigazolvány ugyanúgy jó. De ha újat szeretnék, az 120 euróba kerülne. Fel kellett hívnom tehát a Nagykövetséget Berlinben. Nem vagyok egyedi eset, így nem volt meglepetés, azt mondták vagy utazzak Berlinbe, hogy felvegyék a jegyzőkönyet, vagy ők megküldik postán, én pedig egy közjegyzői aláíráshitelesítéssel együt visszaküldöm nekik. Ez pont húsvét előtti csütörtökön történt, hosszú hétvége, itt megáll az élet 4 napra (legalábbis a bürokrácia biztosan) és egy héttel később érkezett meg a levél.

A múlthéten elmentem az idegenrendészetre, egyrészről megváltoztattattam az engedélyemet és megkértem az ügyintézőt, hogy csináljunk ilyen aláírás hitelesítést, mert nekem azt mondták, az itt is lehetséges, és kedvezőbb mint egy Notarnál. Megnézte a jegyzőkönyvet (természetesen magyar volt) és azt mondta ő ezzel nem csinál semmit, mert magyar, hozzak neki egy hivatalos magyarázatot a konzulátustól. Megkérdeztem, hogy faxon oké-e, at mondta rendben, gyorsan felhívtam Berlint, ott meg nem akart engem kapcsolni a nő, ugyanis csütörtökön délután kettőkor már nics ügyintézés a konzulátusi osztályon. Érdekesség, hogy két héttel azelőtt ugyanezen napon délután 4 órakkor telefonáltam, és akkor sikerül kapcsolni. no comment.

Rendben, közöltem az indegenrendésszel, hogy sajnos ezt ma nem tudjuk befejezni, majd a jövőhéten. Másnap berlini kirándulás, de. fél 10-kor felhívtam a Nagykövetséget, hátha most (9-12-ig hivatalos félfogadás volt, ezt tudtam). A központi telefonszámot nem akarták felvenni. A hatodik ideges próbálkozás után sem. Megpróbáltam az éjjel-nappal hívható ügyeleti mobilszámot. Nem vették fel. Ez hihetetlen. Folyamatos akadályok, és egyszerre két nemzet bürokráciájával kell küzdeni.

Berlini kirándulásunk után (a Nagykövetség épületét lefotóztam, a Brandenburgi Kapu mögött van, a britt, a francia, és a szov... az orosszal egy negyedben) hétfőn sikeresen felhívtam a konzultátust és a kedves nő elmagyarázta nekem, hogy egyrészről a hitelesítőnek semmi köze a tartalomhoz, másrészről a városházi megoldás lassabb, mint egy közjegyző, menjek inkább ahhoz, az biztosan ért hozzá, és azonnal megcsinálja. Megnyugodtam, célegyenesben éreztem magam. Kinéztem magamnak kedden egy irodát, amit ma meglátogattam...volna. És tegnap este átértékelödött bennem a teljes balszerencse sorozat. Szerencse sorozattá vált.

Kedd este egy ún. movie-star partit csináltak a lelkes német önkéntes hallgatók, és én Richard Gere-nek készítettem, készíttettem el magamat. Igen, a verrückte német lakótársam rákapott a dologra, csinált nekem egy fa karkötőt és fogkrémmel (!) beszürkítette a hajamat. Felöltöttem az öltönyömet, és... Találtam valamit a belső zsebében. Ha egy kicsit visszaolvas a kedves Olvasó, emlékezhet, hogy volt egy hivatalos fogadásunk a városházán, egy nappal az ominózus party után. Akkor is rajtam volt a zakóm. Mégsem vagyok teljesen kaotikus, vagy igen?!